Fotó. „Hatalmas” fogás! Fatolvajokra „csaptak le” a hatóságok az Avasban
Július 6-án újabb akciót szervezett a Szatmár Megyei Rendőr-felügyelőség közrendészeti osztálya az illegális fakitermelés és a fakitermelésből, szállításból, tárolásból és forgalmazásból származó illegális cselekmények leküzdése és megelőzése érdekében.
A szerdai akció során a rendőrség emberei feltartóztattak Lajosvölgy környékén egy 35 éves férfit, aki 4,5 köbméternyi bükkfát szállított gépjárművén. A gyanúsított nem rendelkezett semmilyen, a faanyag szállítására vonatkozó legális dokumentummal.
Ennek fényében a hatáság lefoglalta az árut, majd átadták azt az Avasfelsőfalui Erdészeti Hivatal részére, míg az illegális faszállítóra 1000 lej bírságot róttak ki a 171/2010-es törvény vonatkozó cikkelye értelmében – írja a Szatmár Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóközleménye.
A SZERKESZTŐ MEGJEGYZÉSE: Azon a területen, ahol az erdő-maffia hozza a törvényt, a rendőrök pedig az „nagyfiúkkal” szórakoznak, a szatmári rendőrség elkap egy félnótást. Próbálják meg eladni ezt a történetet azoknak, akik hajlandóak elhinni azt! Nevetséges!